A Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium fennállásának 30. évfordulója | Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium
Kezdőlap  /  A Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium fennállásának 30. évfordulója | Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium

 

Veszprém Tv - 2018.10.17.
Harminc éves a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium

 

 

Regina Tv - Almádi magazin 2018.10.17.
Harminc éves a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium

 

 

Gazdag programsorozattal ünnepli fennállása harmincadik évfordulóját a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium a héten.
Hétfőn az intézmény korábbi és jelenlegi művésztanárainak munkáiból nyílt kiállítás, az ünneplés kedden nagyszabású rendezvénnyel folytatódott.

 

Dudásné Pirik Mariann intézményvezető köszöntőjében felidézte, 1988-ban még kísérletnek számított, hogy egy középiskola nem megszokott oktatási módszereket vezet be. Forradalmi volt az is, hogy egy magyar középiskolában idegen nyelven folyik a képzés.

Újszerű volt az is, hogy az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából érkezett tanárok oktatnak a hazaitól eltérő szemlélettel. Megjegyezte, bár az évek alatt többször megkérdőjeleződött az intézmény fenntarthatósága, az idő igazolta az iskolában folyó szakmai munkát: magas a gimnázium presztízse, egyre nagyobb a túljelentkezés.

 

Dudásné Pirik Mariann arról is beszélt, a gimnázium ereje az iskolai közösségben és az intézmény nyitottságában van. Tanulóik több világnézettel találkoznak, nemzetközi projektekben vesznek részt, a diákok gondolkodását emellett a külföldi utak, az idegen nyelvű tanárok és a cserediákok jelenléte is nyitottabbá teszi.

Czuczor Sándor címzetes igazgató, a gimnázium egyik alapítója és első igazgatója arról beszélt, az évek során több mint kétezer diák végzett az intézményben, oktatási módszereikkel letették névjegyüket a hazai oktatásban. 

 

Több mint kétezer diák végzett a harminc év alatt a két tannyelvű intézményben.

 

Caitlin Jones, az Egyesült Királyság magyarországi nagy­követhelyettese kiemelte, az iskola úttörő szerepet töltött be Magyarországon az iskolatípus népszerűsítésében. James G. Land, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének sajtó- és kulturális tanácsosa arról beszélt, az utóbbi három évtizedben komoly történelmi, kulturális és technológiai változások történtek a világban. Hozzátette, az idegennyelv-­tudás arra ad lehetőséget, hogy tanuljunk a körülöttünk lévő világról, és más kultúrákban élő emberekkel érintkezzünk.

Kontrát Károly országgyűlési képviselő méltatta az iskolában folyó munkát, és sok sikert kívánt az intézménynek a következő évtizedekre. Keszey János polgármester emlékplakettet adott át Dudásné Pirik Mariann igazgatónőnek.

 

A köszöntők után az iskola előtt fát ültettek a jubileum alkalmából, és a diákok, pedagógusok üzeneteit, fényképeket és újságcikkeket tartalmazó időkapszulát helyeztek el a földbe, valamint emléktáblát avattak. 

Az ünnepségen zenés-táncos produkciókkal közreműködtek a gimnázium tanulói. A programsorozat folytatásaként csütörtökön angol nyelvi csapatversenyt rendeznek, szombaton öregdiák-találkozót tartanak.

 

Képek:
30 éves a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium Balatonalmádiban

 

 

 

 

MEGHÍVÓ
Tisztelettel meghívjuk és szeretettel várjuk Önt
a Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi programsorozatra!

 

PROGRAMOK:
2018. október 15. 10:30 a gimnázium egykori és jelenlegi művésztanárainak jubileumi kamarakiállítása  
 
2018. október 16. 14:00-17:00 jubileumi ünnepség: 

  • 14:00-15:30 jubileumi köszöntők
    Beszédet mond: 
    • Dudásné Pirik Mariann, intézményvezető
    • Czuczor Sándor, címzetes igazgató
    • David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete 
    • Caitlin Jones, az Egyesült Királyság magyarországi helyettes nagykövete
    • Kontrát Károly, Veszprém megye 2-es számú választókerületének országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára
    • Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke
    • Keszey János, Balatonalmádi Város polgármestere
    • Rockenbauer Lajos, a Kétnyelvű Iskoláért Egyesület angol tannyelvű gimnáziumokért felelős képviselője.  
  • A beszédek között zenélnek, táncolnak, énekelnek a gimnázium tehetséges tanulói. Tolmácsolnak a gimnázium diákjai.
  • 15:30-16:30 faültetés, időkapszula elrejtése, emléktábla-avatás

 
2018. október 18. 13:00-17:00
országos angol nyelvi csapatverseny a magyar-angol kéttannyelvű képzést működtető iskoláknak.
 
2018. október 20. 13:00-17:00
jubileumi öregdiák-találkozó 

  • 13:00-14:00 köszöntők, régi iskolavideók, visszaemlékezések
  • 14:00-15:00 állófogadás, pohárköszöntőt mond Czuczor Sándor
  • 15:00-17:00 rendhagyó tanári fogadóórák, kötetlen beszélgetés

 

Helyszín:
Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium 8220 Balatonalmádi Rákóczi u. 39.  

 

Támogatóink:
Balatonalmádi Város
Veszprémi Tankerületi Központ
DLSB Alapítvány

Németh József kőfaragó
Bódis Ferencné
az Egyesült Királyság Nagykövetsége
az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége
ELT Hungary – MM Publications
Irinyi Fúvószenekar
Katedra Nyelviskola
Oxford University Press
Amerikai Kuckó Veszprém
British Council
Hungarian-American Fulbright Commission
Öregdiákjaink

 

LETÖLTÉS:
PDF ikonMEGHÍVÓ - 30. évforduló - magyar

 

INVITATION
You are cordially invited to 
a series of events to celebrate the 30th anniversary of The Bilingual Secondary Grammar School of Balatonalmádi!

 

EVENTS in October 2018
15th October 10:30am: art exhibition of works by former and present art teachers of the school

16th October 2-5pm: anniversary celebration  

  • 2-3:30pm: anniversary addresses by:
    • Mariann Dudás Pirik, school principal
    • Sándor Czuczor, honorary school principal
    • David B. Cornstein, US Ambassador to Hungary
    • Caitlin Jones, Deputy Head of Mission at the British Embassy Budapest
    • Károly Kontrát, MP for the 2nd constituency of Veszprém County,  Deputy Head of the Home Office and State Secretary of the Parliament
    • Éva Vörösmarty, Vice Chairman of the General Assembly of Veszprém County
    • János Keszey, Mayor of Balatonalmádi
    • Lajos Rockenbauer, representative of Hungarian-English bilingual secondary schools from the Association of Bilingual Schools (KIE).  
  • Between the speeches gifted students from the school will play music, dance, sing and interpret.
  • 3:30-4:30pm: tree planting, time-capsule burial, memorial plaque placement     
  • 4:30-5pm: celebratory reception

18th October 1-5pm: national English-language team competition on British and American cultures between Hungarian-English bilingual schools

20th October 1-5pm: anniversary alumni reunion

  • 1-2pm: welcome speeches, reminisces of school life
  • 2pm-3pm: buffet reception, toast by Sándor Czuczor
  • 3pm-5pm: informal catch-ups with teachers and students

 

Venue:
Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 39.

 

Our sponsors:
The local council of Balatonalmádi
The School District of Veszprém County
DLSB Foundation

József Németh stonemason
Bódis Ferencné
The British Embassy
The US Embassy
ELT Hungary – MM Publications
Irinyi Fúvószenekar
Katedra  Language School
Oxford University Press
Amerikai Corner Veszprém
The British Council
Hungarian-American Fulbright Commission
our alumni

 

DOWNLOAD:
PDF ikonINVITATION - 30th anniversary - english

Események

h k s c p s v
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
  • Pályaorientációs nap
 
6
  • Magyar irodalom OKTV
 
7
  • Jelentkezés a központi írásbeli felvételire
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
  • Karácsonyi ünnepély - Meghívó
 
21
  • Tanítás nélküli munkanap, nevelési értekezlet
 
22
  • Téli szünet
 
23
  • Téli szünet
 
24
  • Téli szünet
 
25
  • Téli szünet
 
26
  • Téli szünet
 
27
  • Téli szünet
 
28
  • Téli szünet
 
29
  • Téli szünet
 
30
  • Téli szünet
 
31
  • Téli szünet
 
 
 
 
 
 
 
30 éves jubileum30 éve embléma

 

Keresés a honlapon

Keresés űrlap

Nyelvválasztás

Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium

8220 Balatonalmádi,
Rákóczi Ferenc u. 39
balmadigimi@gmail.com
+36 88 594-340

Fenntartó elérhetősége

Veszprémi Tankerületi Központ
http://kk.gov.hu/elerhetoseg-vesz

 

Kedves Szülők!

Kérjük, adójuk 1 %-ával támogassák intézményünk alapítványait!

DLSB ALAPÍTVÁNY A BALATONALMÁDI KÉTTANNYELVŰ GIMNÁZIUMÉRT

adószám: 19266057-1-19

A BALATONALMÁDI MAGYAR-ANGOL GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SPORTJÁÉRT

adószám: 18937655-1-19

Köszönjük támogatásukat!